PC zajcsillapítás

PC zajcsillapítás

Egy olyan témáról van szó, ami nem csak a zenészeket érinti. Ki szeret zaj mellett dolgozni? Nem sokan jelentkeznének erre a kérdésre. Aki számítógép mellett tölti idejének nagy részét vagy zenekészítésre adja a fejét, mindenképp megkíméli magát sok fejfájástól (vagy fülzúgástól), ha néhány tanácsot elfogad és kisebb beruházásokat eszközöl az itt leírtak alapján.

A téma a fórumunkon is előjött, aminek nagyon örültem, két dolog miatt is: az illető feltette a kérdést és olyan témát hozott elő, ami sokunknak fontos! A számítógép vásárlásakor vagy összerakásakor egyre nagyobb hangsúlyt kap a zajszint. Amikor összeállítasz egy PC-t, a hűtőket, a winchestereket, a házat, a mozgó alkatrészeket mind egymáshoz igazítod és a szükségleteknek megfelelően választod ki. Ekkor nem árt előre gondolkozni és a zajszinteket is megvizsgálni. Sok dolgod nem lehet vele, hisz a gyártók szinte kivétel nélkül publikálják ezeket az adatokat is a termékeikhez. Most vizsgálj meg néhány dolgot, ami fontos lehet, ha új gépet akarsz vagy a jelenlegit javítani.

A hűtés

Az első és a legfontosabb a hűtés. A chipek és a winchesterek nem szeretik a túlzott hőt, ezért is kell hűtő a legtöbb eszközre. A legfontosabb a CPU, azaz a központi processzor hűtése. Ehhez használhatod a gyárit is, ami manapság – az újakat tekintve – igen csendes és optimális hatást lehet vele elérni. Ezen hűtő cseréjét is érdemes megfontolni, hisz sokat javít a teljesítményen és egy jó vétellel a zajszint is csökken. Csere fontossága: 10/4.

A CPU után a videókártya, az alaplapi chipek, a winchester és nem utolsó sorban a táp következik. Ezek közül a videókártya ventillátoros hűtése és a táp hűtése okozza a legnagyobb zajt. A videókártya megválasztásakor érdemes passzív hűtést alkalmazni. A táp esetében érdemes olyan tápot választani, ami “Silent” jelzésű és csendes, esetleg dupla golyócsapágyas ventillátorral vagy olajos ventivel rendelkezik. Léteznek passzív hűtésű tápok is. Utóbbiakat érdemes jól szemügyre venni és utána nézni az interneten a felhasználói tapasztalatoknak, értékeléseknek (angolul: review). A videókártya és a táp hűtésének optimalizációja a fontossági létrán: 10/7.

Léteznek vízhűtésű megoldások is, mint a Cooler vagy a Thermaltake kínálatában láthatóak. Ezek valóban vízzel vagy speciális folyadékkal, esetleg olajjal hűtenek, ami a cirkularizáció lévén állandóan hűl. Ebben az esetben egy radiátor szokta a hűtést passzív módon ellátni és egy forgató berendezés gondoskodik a cirkularizációról. Ilyenkor általában az elektromos berendezést vagy a radiátor szokta ventillátor hűteni, emiatt a zaj nem mindig tűnik el (általában nem). Ezen felül érdemes azt is végiggondolni, hogy a komplett vízhűtés kb. annyiba kerül, mint egy átlagos teljesítményű számítógép.

Fontos: A hűtőkből a gyári nagyon jól dolgozik (főleg intel), de ha egy kis plusz pénzt rászánsz, érdemes Zalman hűtésre beruházni. A passzív megoldások nagyon jók, de csak újat vegyél, mert pár éve még nem volt elég hatásos és minőségi, ráadásul ma már nem kell értük annyi “felárat” fizetni. Azért arra nem árt figyelni, hogy kizárólag passzív hűtéssel nem javallott gépet építeni! Legalább 1 venti kell, de inkább kettő: egy a ház elejéhez (front), egy pedig a táp közelébe, hogy legyen levegőmozgás. A passzív hűtés elvezeti a hőt, de az magától nem fog távozni a házból.

T2 passzív hűtőbordával ellátott ház

Zajcsillapítás

A hűtésen kívül sok más megoldás van arra, hogy csökkentsd a kellemetlen zúgást és zajokat. A házakat manapság igen jó minőségű ventikkel adják, így nem mindig szorul cserére. A Spire zajcsillapítás jó dolog, nekem van az asztali számítógépemben (kb. 6ezer Ft) és majdnem fele annyi zaj hallatszik, viszont tudni kell, hogy a hőelvezetést nagyban gátolja Emiatt a hűtőknek is jobban kell dolgozniuk, tehát kissé ellentmondásos a zajcsillapítás egy PC háznál. A Spire-t pl. a belső falakra kell felragasztani (öntapadós) és kész is, kb. 1 órás munka. Hasonlóak az AcoustiPack termékek, de drágábbak. Sok fajta zajcsillapító szivacs létezik kimondottan számítógépházakhoz, ezért elsődlegesen a pénztárcádnak megfelelően gondolkozz, ha vásárlásra adod a fejed!

A winchesterekhez lehet kapni aranyos zajszigetelt “dobozkát”, ami majdnem 0dB-re csökkenti a zajokat és a rázkódásoktól is jobban védi – SSD-nél persze ilyen problémáról nem beszélünk 😉 Ez nem olcsó megoldás, kb. 10 ezer forint egy ilyen házacska/háttértár. Ebből ezt ajánlom: Scythe Quiet Drive

Ezeken kívül léteznek olyan gumi, szilikon és speciális anyagból készült alátétek, amiket a ház és a ventillátor közé kell elhelyezni. Ezek meggátolják, hogy a ventillátor átadja a zajt és rezgésbe hozza a házat is. Ezek az alátétek olcsók, így mindenképp ajánlott ilyenekre is beruházni. Azokon a házakon, ahol a régi csavaros rögzítés található érdemes azokat kicserélni gumira. Ezeket kissé erőltetve kell belenyomni, de elnyelik a rezgéseket és biztonságosan rögzítik a ház oldallapját. Ha ilyet nem találsz (ritka), akkor a csavar alá érdemes gumi alátétet vagy szilikont tenni.

A házakhoz sok fajta gumitalp és műanyag talp kapható, sokuk kimondottan a rezgések elnyelését végzi hatékonyan. A stabilitás mellett fontos az is, hogy a padlót védi és kevesebb zajt ad le (és lefelé). 🙂

Felvétel zajos gép mellett

Olyan kérdés is felmerült, hogy vajon érdemes-e komolyabb beruházásokra adni a fejünket, ha a felvételi környezet eleve zajos. Egyértelműen az a válaszom, hogy igen. A számítógép zajcsillapítása legalább annyira fontos, mint a szoba akusztikájának javítása. A fentebb leírtakból a legfontosabbnak tartottakat érdemes mindenképp beszerezni, ha van rá mód. Ha ezeket jól összeválogatod, még mindig lesz valamicske “hangja” a gépnek, tehát teljesen nem tudsz ettől megszabadulni.

A felvételek során érdemes párnákkal körbevenni vagy egy vastag lepedővel beborítani a házat. Ezt túl sokáig nem érdemes csinálni, mert a hő ilyenkor se tud optimális mértékben távozni! Ha nagyon sok a zaj a lakásban, nem érdemes kondenzátor mikrofonban gondolkoznod, mert az ugyan nagyon részletes, de minden apró zajt ugyanúgy felvesz. Ebben az esetben tehát gondolkozz dinamikus mikrofonban, amiből érdemes jobb minőségűt beszerezni. Keress fel minél több boltot és mond meg, hogy mire szeretnéd használni. Döntsd el, hogy mennyit szánsz rá és mennyit fogod használni, ill. azt is illik tudni, hogy hol fogod használni (pl. kizárólag otthon vagy próbeteremben). Érdemes pop szűrőt venni az állvány mellé, amit a mikrofon elé helyezel.