A zenéink visszahallgatása kritikus pont a zenekészítés során. Az, hogy ilyenkor milyen frekvenciákra kell kiemelt figyelmet fordítani, szinte már konstans kérdés. A hangfalak kiválasztásánál már megtárgyaltuk, hogy lehetőség szerint minél egyenletesebb frekvenciamenetre képes, a fülünk számára kellemes hangú Hi-fi (pl. B&W) vagy profi aktív stúdió hangfalakat kell előnyben részesíteni. Most szeretnék neked egy kis ízelítőt adni a hallható frekvencia-spektrum tulajdonságairól és azokról a tényezőkről, amik befolyásolják a lehallgatást. Beszélek a mélynyomóról és a kábelekről is.

A legnagyobb érzékenység (a fülünket tekintve) 1kHz-10kHz között van, tehát ezeket “halljuk a leginkább”. A hangszórók gyártásakor a fáziseltolódásokat ebből kifolyólag erre az intervallumra tesztelik elsődlegesen. Nem értek egyet azzal a szóval, hogy “hallásküszöb”, hisz az 50hz is hallható legalább annyira, mint a 900Hz. Az viszont igaz, hogy ez az a tartomány, amiben kiemelt figyelmet kell fordítani a tolakodó, esetleg torz hangzás megszűntetésére, fázishibákra.

A frekvenciákat kitolva egész 22,5kHz-ig hallom a hangokat és szerintem ez nem annyira egyedi dolog. A 30. életévét betöltött földi halandók viszont egyre szűkülő spektrumot hallanak, és valóban: 20-25Hz alatt szinte már csak érzed a basszusokat, egészen az atombomba 1-2Hz-es frekvenciájáig.

Alapvetően 20Hz-20kHz az a teljes spektrum, amit az átlagember hall.

A mélynyomó és a mély hangok titka

Sokan képzelik azt, hogy az emberi fül érzékenyebb a magas frekvenciákra, ezért több mély hang kell. Ilyenkor döntik el a legtöbben, hogy beruháznak egy mélynyomóra. Több kísérletet is végeztek a mély hangokkal: az egyik kedvencem a kávézókban felszerelt hangfalak esete, amikor a mély hangokból dögivel adtak, de csak annyira, hogy ne legyen túl feltűnő. A lehető legalacsonyabb frekvenciákat próbálták meg kicsikarni a rendszerből. Ebben az esetben a társaság több, mint fele jóval hamarabb elhagyta a helyiséget, mint a normál rádiózás esetén. Egyikük se tudott konkrét választ adni arra, hogy miért érezték feszülten magukat. Tudni kell azt is, hogy a túlzott mélyek komoly hatással bírnak az agyunkra és szervezetünkre. A fejfájás, zavartság és rosszullét gyakori tünetnek számítanak, tehát nem árt odafigyelni! Az nem igaz, hogy a mély hangokból több kell, csak egyszerűen ehhez szoktunk hozzá – mint a túlzottan sós ételekhez.

A mélyhangok mennyisége egy erősítés nélküli akusztikus koncerten mérhető a leginkább. Itt nem tudományos mérésre gondolok, hanem arra, hogy kb. annyi kell. Az biztos, hogy a bőgőnek nincs olyan hangja és mélye, mint a discóban a tam-tam-tamnak. A mélynyomó nem azért kell, hogy a tüdődet kiverje, hanem azért, hogy azokat a frekvenciákat is egyenletesen, a rendszerhez illően halljad, amiket a mély-közép sugárzó már képtelen kiadni vagy csak erős torzítások közepette képes a bravúrra. A reflex nyílás nagyrészt kiemelésre szolgál, tehát nagyon (!) nehéz reflex rendszerű mélynyomóból tiszta és egyenletes frekvenciamenetet kicsikarni. A zárt rendszerű nem annyira ütős, de zeneibb, élőbb a hangzása. Persze mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya. A reflex portal rendelkező mélynyomók általában olcsóbbak, mint zárt társaik és sajnos sokuknál tapasztalható “port noise“, ami a reflex csőből (portból) kijövő levegő (és frekvenciák) által okozott zajt jelenti. Ez az a puffogás, amit nagyobb hangerőnél tapasztalhatsz. Ettől függetlenül léteznek nagyon jó minőségű mélynyomók is reflex nyílással!

A B&W, Bose, Klipsch Audio és PolkAudio pl. híresen jó reflex mélynyomókat gyárt (Hi-Fi). Fontos tudnod, hogy a stúdióba ez nem megfelelő fő monitor szettnek, hisz a balanced XLR csatlakozás nem áll rendelkezésre az erősítőn, csak a stúdiókba szánt mélynyomókon (lásd. Focal Sub6). Ilyenkor a hangkártya (vagy DAC) kimenetét a mélynyomó bemenetére kell csatlakoztatni, ami “lecsípi” a saját kis frekvenciatartományát és módosítás nélkül továbbküldi a jelet a stúdió hangfalakra. Erre a Hi-Fi erősítők nincsenek felkészítve és általában csak RCA csatlakozást kínálnak, legtöbb esetben pedig csak fogadni tudják a jelet.

Nem árt tudni, hogy a mélynyomót Ken Kreisel találta ki 1960-ban és azóta igen komoly fejlesztéseken ment keresztül a gyártási technológia, ezért manapság nem kell megizzadni, hogy egy minőségi darabot találjunk. A mélynyomó vásárlásakor fontos szempont a bemeneti csatlakozó, a fáziskapcsoló és a beépített erősítő minősége is. A fázis állításával egyszerűen tudjuk hozzáilleszteni a rendszerhez (az akuszikus környezetnek megfelelően) a dobozt. Ilyenkor a megfelelő fáziseltolással és a hangerő precíz beállításával az a cél, hogy a zene hallgatásakor ne tudjunk rámutatni a mélynyomóra, mint külön egységre. A legjobb, ha úgy halljuk, hogy minden mély hang a fő monitor hangfalakból szól! A lényeg az, hogy a mélynyomó soha ne nyomja el a többi hangszórót a rendszerben. Elhelyezését tekintve fontos, hogy ne kerüljön a sarokba, túl közel a falhoz és lehetőleg a jobb oldali hangfal mellé kerüljön, mert a tapasztalatok szerint a mély hangú hangszerek leginkább ott szólalnak meg. A mélynyomó kiválasztásakor fontos a frekvencia-tartomány, amire képes. Ha a maximum, amit ki tud magából préselni a 70Hz és a hangfalaink 80Hz-től képesek muzsikálni, ne vedd meg! Ilyenkor 70-80Hz között semmit nem fogsz hallani. Ezen felül jó szolgálatot tehet az alsó frekvenciák szűrése is (dinamikus keresztváltó v. crossover). Sok esetben ezt megtaláljuk a mélynyomó hátulján a fáziskapcsolóval egyetemben, általában LFE (low-frequency effect) felirat mellett pl. 3-200 Hz között beskálázva. Ezt addig kell állítgatni (emelni az alsó határt), amíg úgy érzed, hogy javít a hangzáson.

TÉVHIT: Nem igaz, hogy a profi stúdiókban nem használnak mélynyomót, hisz az a monitor hangfalak gyengeségeit kompenzálja.

TIPP: Ha nem életbevágó a nagy hangerő, akkor nyugodt szívvel gondolkozz márkás, de olcsóbb reflex mélynyomóban!

FONTOS: A Hi-Fi mélynyomó nem egyenértékű a stúdiókba szánt mélynyomóval. Ezt legjobban az erősítő csatlakozásain, ill. rendszerbe való integrálhatóságának lehetőségein láthatjuk.

Kábel kéne, de mennyi és milyen?

A kábelezés nagyon fontos! A rossz minőségű kábel sokat ront a hangon. Fontos emlékezned, hogy a csatlakozók és a kábelek nem javítanak a hangon, hanem jó esetben kevésbé rontanak azon. Minél kevesebb kábelt és csaltakozót kell használnod és a lehető legjobb minőségűeket. Itt jött el az a pont, ahol fontos megemltíenem, hogy a hókuszpókusz lázban égő hifistáknak sikerült olyan mélységig elvinni a kábel mizériát, hogy még Joshi Bharat se tudna vele mit kezdeni. 🙂

Amit értened kell: fontos a vastagság, a hossz és a vezető anyaga. Minden anyagnak, így minden vezetőnek más a karakterisztikája, más lenyomata van a végső hangzásra. A vezetőképesség viszont előrébbvaló ennél! Az ezüst az összes fém között a legjobb hő- és elektromos vezető. Az arany után a legjobban megmunkálható anyag. Hajlékony, kiválóan nyújtható. A tévhittel ellentétben az arany ebben a harcban súlyosan megbukott, de ékszereknél kiváló. Ugyan az arany ötvözetek jól ellenállnak a korróziónak, nem kell vakon hinni az aranyozott csatlakozókban! Akkor maradjunk a minél tisztább és kezelt réznél vagy ezüstnél. Az ezüst a magas frekvenciákra jó hatással van, míg a réz a mélyebb tartományokat szereti jobban.

A kábel legyen vastag, minél rövidebb, szigetelt és ha csatlakozót szerelsz rá, akkor válassz abból jó minőségűt. (Szerk.: a következő részek annyira nem égetőek a stúdió szempontjából, viszont egy másodlagos Hi-Fi rendszer kiépítésénél hasznos tudni.) A 10 ezer forintos méter ár erős túlzás, így kíméld meg magad a kellemetlen és felesleges pénzkidobástól! Ha High-End kábelre vágyik a fogad, akkor nézz utána olyan gyártóknak, akik saját weboldallal rendelkeznek és újak a piacon (Atlona, Simmons, stb.). Ők sokkal olcsóbban biztosítanak számodra minőségi szerelt kábeleket, mint pl. a Furutech. Érdemes benézni több üzletbe kábel ügyben. Nekem pl. sikerült vennem 8mm2 átmérőjú magas tisztaságú szigetelt réz kábelt a közepén vastag vezetővel, melyet hajszálvékony szálak vesznek körül, ezzel visszaszorítva a skin effektust (a külső rétegek felé, egészen kívül akar haladni az elektromos jel). A Skin effektus lényege: a kör keresztmetszetű, véges vezetőképességű vezetőben folyó váltakozó áram a belsejében fellépő önindukció miatt, a frekvencia növekedésével egyre jobban kiszorul a vezető felülete felé. A skin effektus kör keresztmetszet esetén 1mm-ig nem jelentős a hangfrekvenciás tartományban.

Az egymást spirálisan körülölelő kábelek előnye, hogy a mágneses tér okozta behatásokat csönnektik, de ezek a zavarok leginkább a régi, sok vassal dolgozó dohos stúdiók jellegzetességei voltak, otthon nem jellemzőek; ráadásul általában ezek a spirálisan tekert kábelek nagyon vékonyak. A helytakarékosság itt ne legyen szempont! Ha fontos az esztétika, akkor nagyon jó minőségű lapos kábeleket vegyél. Ezek kevésbé rugalmasak, ráadásul körülményesebb a csatlakozók szerelése (habár már lapos csatlakozók is vannak), de ugyanolyan jó szolgálatot tesznek. Ha jó minőségű csatlakozókat veszel és 2×1,5m kábelt, akkor kb. 10-12 ezer alatt megúszhatod.

A bi-amplifikálás és a bi-kábelezés két olyan téma, amit szintén sok tévhitet vonzott magával. A bi-amp az, amikor a felső és mély frekvenciatartományokat külön-külön hajtja meg az erősítő, ezért külön-külön kábelt kell csatlakoztatni (azaz két párat) a hangfalakhoz. Az erre alkalmas hangfalak csatlakozó paneljén két pozitív és két negatív csatlakozást találunk. Ezek között egy híd szokott futni, hogy ha csak egy kábel áll a rendelkezésünkre, ne okozzon gondot mind a két tartomány meghajtása. A bi-amp esetén ezt a hidat ki kell szedni és “dupla erősítésre” alkalmas erősítővel kell hajtani. Ilyenkor a hangfal és az erősítő is kb. fél millió forint összértéket kell képviseljen ahhoz, hogy marginális legyen a hangminőségbeni változás. Ha az erősítő használati utasításában nincs arra utaló jel, hogy bi-amp képes (az A és B kimenetek NEM bi-ampra szolgálnak), felejtsd el az egészet! Ha 100 ezer forint alatti hangfalat vettél, szintén felejtsd el! Ha az erősítő és a hangfal is alkalmas erre a meghajtásra, akkor viszont érdemes egy próbát tenni, mert a legtöbb esetben jó hatással lehet a hangra. A felső tartományokra érdemes ezüstözött vagy ezüst kábelt 🙂 , míg a mély tartományra akár OFC-t használni.

A bi-wire, azaz kettős kábelezés ismét érdekes téma. Konkrétan semmi értelme, se technikailag, se zeneileg. A nagyobb hangerőnél a több energia mindig jól jön, hogy a mágnes kellően gyorsan és precízen mozgassa a membránt. A bi-wiring esetében gyakran tapasztalható a space hatás, ami kissé földöntúli, tág terű hangzást ad a zenének. Olyan, mintha megnyílt volna a színpad. A probléma ott kezdődik, hogy csak olyan, mintha. Az elektromos jel nem fog ugyanúgy közlekedni a két kábelen, tehát apró különbségekkel hajtják meg a membránt, ami fáziseltolódást is okoz, ezért hallhatjuk másnak (vagy másnap) a hangzást. Ez huzamosabb idő után zavaró lesz és ökölbe szorított kézzel fogod kidobni a második pár kábelt! Kíméld meg magad ettől!

A cél az, hogy minél valósághűbb hangzást építs ki. Tehát ha bi-ampre vágysz, uccu neki, viszont két silány minőségű kábel helyett költsd a pénzed egyre, ami jó! A frekvenciákra pedig figyelj mindig oda, mert sokat segíthet a végeredmény kialakításában.