’Road Story’ A történet folytatódik, mondhatnám és valóban így van. Lukas Greenberg nevét igazából tavaly ismerhette meg szélesebb körben a nagyvilág, amikor megjelentette nagylemezét a Német, Plastic City.

Pedig Lukas vagy inkább becenevén Nico, már több éve szorgalmasan dolgozik a háttérben, folyamatosan csiszolva zenei tudását és hitét ebben a műfajban. Az elkövetkezendő pár percben őt ismerhetitek meg.

A 90-es évek elején, mint hip-hop dj kezdted pályafutásod, aztán pár év után áttértél az elektronikus zenére. Minek a hatására váltottál stílust?

Azért változtattam stílust, mert úgy éreztem, hogy a hip-hop csak szimulálja érzéseimet. Inkább váltottam, mert olyan stílusra vágytam, melyben igazán önmagam lehetek, és ilyen a house és a techno.

Eljutottál Németország vezető klubjaiba is annak idején, mint például a Tresor, 90Grad, vagy a KitKat. Milyen emlékek fűznek ezekhez a klubokhoz, és hogy kerültél közelebbi kapcsolatba velük?

Minden clubnak megvan a saját zenei stílusa és koncepciója, feelingje. Mindegyik adott nekem valami olyan pluszt, melytől több lettem, mint DJ. Nagyon jó emlékeim vannak, fantasztikus estéket töltöttem a clubokban, nagyon jól szórakoztam minden egyes partin, és számos érdekes emberrel ismerkedtem meg. Remek lehetőség volt arra, hogy valahol otthon érezzem magam a nagy clubvilágban.

Azt megállapíthatjuk, hogy pályád lemezlovasként indult. Miért érezted szükségét, hogy zeneszerzőként is be kell mutatkoznod?

Szerintem logikus döntés egy DJ számára, hogy elkezdjen zenét írni, hiszen egy jó lemezlovasnak megvannak az ötletei, hogy hogyan is néz ki, milyen is a tökéletes szám. A célom mindig is az volt, hogy a saját ötleteimet váltsam valóra a zeneírásban.

Annakidején egy Atari Mega 2-vel kezdted a zeneszerzést. Gondolom ez mára jelentősen megváltozott. Milyen technika áll rendelkezésedre? Azt is kérdezhetném, mit használsz felvételeid elkészítéséhez?

Nos, még mindig megvan az a bizonyos Atari, de inkább csak kiállítás, dekorációs tárgy a lakásomban. Mostanság újítottam fel a stúdióm, és csakis Cubase-zel dolgozom, különböző pluginekkel, és változatos szintetizátorhang-mintákkal.

Első dalaid milyen hangzásban készültek? Rögtön a mélyebb vonalat, vagy ha úgy jobban tetszik deep house-t részesítetted előnyben vagy először más zenei világot kerestél?

Kezdetben a dalaim mind-mind 20 percesek voltak, a rendezettség, struktúráltság nagyon gyenge volt, de mindig is a deep hangzás volt a vágyam, és ezzel a stílussal alkottam.

A tökéletes zene számomra az, ami elragadja a hallgatókat és felszabadít eddig elnyomott érzéseket. Még a keményebb dallamokban is kell lennie érzelmes résznek.

Mi a véleményed a mai elektronikus zenei helyzetről. Gondolok itt a rengeteg felvételre, és arra hogy manapság kevés az igazi értékes munka. Te ezt hogy látod?

Ez tényleg kezd nagy probléma lenni. Személy szerint bakelit rajongó voltam világ életemben, de ugye tapasztalja mindenki, hogy kezdenek teljesen eltűnni, és ennek ellenére forszírozom a digitális DJ-zést. Szomorú számomra, hogy manapság egy jó laptoppal már bárki lehet DJ, akár tehetség nélkül is. A régi szép időkben még a lemezlovasság kemény kézimunkát, hozzáértést igényelt, de mégis csupa vidámság volt, mára ez is megváltozott.

Lehet, hogy csak az én hibám, de kiadódról a Synphon Records-ról, vajmi kevés információt találtam. Hogy áll ez a project?

A Synphon-t akkor alapítottam, mikor elkezdtem az első zenéimet írni. Nem vagyok annak a híve, hogy küldözgetem a számaim mindenféle kiadónak, és könyörgök egy szerződésért, szóval úgy döntöttem, hogy megalapítom a saját kiadóm. Jelenleg a Synphon pihen egy ideig, de biztosíthatok mindenkit, hogy visszatér nemsokára.

Szeptember végén jelent meg első önálló szerzői albumod a Rhode’Stories, a német Plastic City kiadónál. A lemezt hallgatva az összekötő szövegben egy történet rajzolódik ki. Ki találta ki a lemez koncepcióját?

A főnök szólt nekem, hogy a Plastic City idén ki akarja adni az albumom, ekkor kicsit pánikba estem. Az idő nagyon kevés volt, és nem voltam abban biztos, hogy időben végzek. Egyik nap elkezdtem a munkát, és csak úgy jöttek egymás után az ötletek, majd egyszer csak végeztem. Az egész történetes koncepció ötlete akkor ugrott be nekem, mikor Berlinben üldögéltem valahol. A számaimat hallgattam, és rájöttem, hogy ez a város mennyire megihlető, és hogy minden szám elmesél egy kisebb történetet.

Hogy kerültél kapcsolatba a Plastic City-vel? Mivel Németországban élsz, könnyebb volt szerinted a helyzeted?

Ez inkább csak egy egyszerű véletlen volt. Még 2006-ban regisztráltam a MySpace-en és az “Ain’t Nobody” volt benn a média lejátszómban. Egy nap egyszer csak kaptam egy üzenetet Timewriter-től, hogy hol tudná beszerezni a számom. Majd azt írtam neki vissza, hogy nem adtam még ki, végül is ő hozott össze a Plastic City-vel, mivel addig nem akart nyugodni, míg nem rakja fel a legújabb Plastic City-válogatásra a számom.

Milyen volt a lemez fogadtatása, voltak-e visszajelzések?

Az albumot nagyon jól viszik. Számos országban lett a hónap albuma, és a médiavisszhangok pedig minden várakozásom felülmúlták. Nagyon meglepődtem és azóta kicsattanó formában vagyok.

Végül, milyen felvételeket tartogatsz számunkra a jövőben?

Jelenleg a Plastic City-nek dolgozom néhány számon, és egy pár új remixen is. Amúgy pedig egy új projekt kibontakozása is folyamatban van, aminek “Nicolas Vegas” lesz a neve és remélhetőleg egy egészen új oldalamról fogok bemutatkozni a rajongóimnak, egy kicsit clubos, és még inkább uplifting-es hangulatú lesz.

MySpace: http://www.myspace.com/lukasgreenberg

A cikkhez tartozó mixet letölthetitek a MusicForever.hu weboldalról.
A teljes interjút a musicforever.hu partneroldalunk biztosította. Köszönjük!