Fontos, hogy tudd, miért alkalmazod – a kevesebb néha több. Sok-sok óra és fültréning kell, hogy megtanuljuk, mik azok a kritikus pontok, amikre figyelni kell, ill. hogy minél hamarabb tudjuk azonosítani a problémás frekvenciákat.

Sávonként és a keverés végén is alkalmazzuk. Ilyen cél lehet, hogy az éneknek több teret adjunk, a lábdob és a basszus picit ütősebb legyen. Hibák javítására is használhatjuk – ha a forrásanyag módosítására már nincs mód: pl. puffogó mély hangok, pattogás és sziszegés az ének sávon, stb.
Kreatív felhasználás lehet, ha egy hangból csak basszust szeretnénk és mindent kivágunk a magas frekvenciákból.
A frekvencia egy hang másodpercenkénti ciklusát adja meg, ezt nevezzük Hertz-nek (Hz). A legmélyebb hang a zongorán 27Hz, a legmagasabb hang, amit még hallunk nagyjából 20 kHz.

Sokan használnak skálákat a frekvenciatartomány felosztására, hogy érthetőbb legyen:

20-60Hz a szub-basszus, ami a kövér mély hangokért felel elsődlegesen. Itt van a lábdob legnagyobb csúcsa is az esetek többségében. Túl sok és puffogós, zavaró lesz.
60-150Hz a basszus, ami a dobnál az igazi ütést adja, beleértve a lábdobot és a pergőt, de a gitár is sokszor hagyja lenyomatát ebben a sávban. Ha túl sok van belőle, akkor ködös lesz a zene, a szeparációt nagyon könnyen elronthatja.
150Hz-1kHz: Alsó-közép tartomány: fontos a meleg hangzás érdekében, de ezzel szintén óvatosan kell bánni –
500Hz-1kHz között az  énekhang mély momentumai vannak, de ha túl sok van belőle, doboz hangzást ad.
1-3kHz a felső közép tartomány: a fülünk számára az egyik legérzékenyebb terület, ez adja meg a tisztaságot, harapást.
3-12kHz A nyitott, levegős hangzásért felel – ha túlzásba visszük, akkor harsány lesz a zene, bántó a fülnek.
Ezek felett a cinek és igazán magas hangok találhatóak. Ez ad csillogást a zenének, megfűszerezi és “összeragasztja” azt. Túl sok belőle és erőltetett, zavaróan mű lesz a zene.

Egyensúly: Minden frekitartomány szerepe fontos, ezért is kell figyelni, hogy egyikből se legyen túl sok, mert természetellenes lesz a végeredmény. A cél, hogy megfelelő egyensúlyt találjunk. Ez értendő a keverésre és az azt követő maszteringre, a sávonkénti EQ-nál nem elsődleges cél az egyensúly. Kezdet kezdetén egész más vezérel minket. Ilyen például a zavaró hibák eltűntetése (puffogó felvétel túl sok basszus miatt).

Melyiket használjam?

Léteznek analóg és digitális, grafikus (skálázott) és parametrikus (variálható), klasszikus és hybrid EQ-k. Az analóg parametrikushoz is kell tudás – sokszor finomabb eredményt produkál, mert nem használjuk annyira a szemünket referenciaként, inkább a fülünkre hallgatunk. A klasszikus analógnak és parametrikus digitálisnak megvan a maga helye és mindkét felfogást el kell sajátítanunk. Van, amikor a vizuális visszajelzés nagy segítség, máskor pedig a legrosszabb ellenségünk. A régi analóg EQ-kat látjuk visszaköszönni a digitális szekvenszerünkben is, aminek megvan az oka. Ugyan régen csak álmodni lehetett arról, hogy ennyi fajta és ilyen pontos EQ-k legyenek, mint a mai digitálisak, mégis volt valami, amit tudtak. Az egyik ilyen, hogy korlátozták a megadható paraméterek számát, mint pl. a kúp szélességét, bizonyos esetekben a frekvenciákat is, hisz csak adott kiosztás szerint járhattunk el. Viszont a tervezők csak azokat a frekvenciákat tűntették fel, amikhez a legtöbbször kell nyúlni, így a leghatásosabb lesz a felhasználás. Megvolt az adott meredekség és ha semmit nem változtattunk a beállításokon, csak átvezettük a jelet, akkor is színezte picit, aminek nagyon örültünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy értelmetlen lenne belemélyedni kicsit a témába és akkor is gyúrni a nehezebben kezelhető EQ-kat, ha időbe és fáradtságba kerül. Megéri!

Parametrikus EQ esetében ki kell választanunk egy frekvenciát, majd beállítanunk a vágást és a Q értéket. A Q érték határozza meg, hogy milyen széles kúpot szeretnénk használni EQ-zásra. A Q a mélyebb tartományokban általában magas Q értékkel, tehát szűkebben, a magasabb tartományokban egyre kisebb Q értékkel, tehát szélesebben érdemes vágni. Minél szélesebb a kúp, annál óvatosabban kell vágnunk, hisz jóval nagyobb tartományt érintünk. Ezért látni sokszor mély, de igen szűk vágást, ami néhány problémás frekvenciát kezel (pl. sziszegésnél), de azt drasztikusan. Vannak esetek, amikor drasztikus EQ-zásra kényszerülünk, de azt javaslom ezt kerüljük, amikor csak lehet. Ha valami rosszul szól, próbáljuk a gyökerénél kezelni a problémát. Ha nem passzol a hang, váltsunk presetet, játszuk máshol az akkordokat, vegyük fel másik énekessel vagy más szögben a vokál sávot, stb. Minél kevesebb változtatást végzünk, annál jobb.

Említettem, hogy a digitális EQ-val nagyon pontos munkát lehet végezni, ami vagy nagyon jó vagy nagyon rossz eredményt hoz – ez attól függ, hogy tudjuk-e használni és tisztában vagyunk-e azzal, amit csinálunk. Ami a klasszikus analóg EQ-nál viszont ritkaság, most mindegyikünknek elérhető és ez nem más, mint a fázis-pontos EQ / lineáris fázisú EQ. Az EQ ugyanis nem csak a frekvenciaválaszt módosítja, a legtöbb esetben a fázis is torzul, főleg ha drasztikusan paraméterezünk. A digitális EQ-k esetében némi processzor erőforrásért cserébe a fázis a módosítás után is marad az eredeti állapotában. Sok EQ felsamplingeli a hangot, majd vissza, hogy lehetőleg semmilyen digitális zaj/lenyomat ne jelenjen meg a hangban. Azért, mert a digitális EQ-k csodálatos munkát végeznek, nem jelenti azt, hogy mindegyik jó. Fontos, hogy minél többet kipróbálj és lehetőleg a legjobbal/legjobbakkal dolgozz! Ilyenek pl. az UAD pluginek, a Waves, FabFilter és a Softube termékei.

Hasznos és kevesek által ismert módok EQ-zásra: L/R – kizárólag a bal vagy a jobb oldalt EQ-zod, tökéletes kreatív felhasználásra, ill. hasonló tartományban lévő hangok térben történő szeparálására. A M/S (Mid/Side) inkább masztering alatt használatos, de a keverésnél is rendkívül hasznos:

M: csak azokat a hangokat halljuk/EQ-zuk, ami középen szól,

S: kizárólag a bal és a jobb oldalon hallható hangokhoz nyúlunk hozzá. Mivel a basszust “szabály” szerint nem helyezzük térbe, az csak középről szól – így a Side módban elvben semmilyen basszust nem hallunk. Ha hallunk és nem direkt ez a cél, akkor gondban vagyunk 🙂 Két problémás, hasonló sáv mixben való szeparálására is használhatjuk.

EQ sávonként

Sávonkénti EQ-zásnál a legelső lépés, hogy a felesleges mély és magas hangokat vágjuk ki (HPF / LPF). Ezt minden esetben végezzük el, hisz itt nem módosítjuk a forrást, csak a tényleg (!) felesleges hangokat szűrjük ki.

A mély hangokat a lábdobnál óvatosan vágjuk, 25-40 Hz alatt meredek szűrővel (min. -24db), emeljük szűken 60, 80 és 100Hz-nél érzéssel, a felharmonikusokat pedig vágjuk, ha a basszussal zavart okoz. A basszusnál a 60Hz alatti részt finoman csökkentjük a szub-basszus miatt, majd a lábdob legérzékenyebb tartományát vágjuk, kb. -4db-el (érzéssel). Ha ki akarjuk emelni a basszust, próbálkozhatunk 2.5kHz környékén némi emeléssel. Azt követően a magas hangokat is szűrjük LPF-el. A lényeg, hogy a spektrumanalizátort használjuk sűrűn, pláne az elején, hogy a hallottakat számokhoz is tudjuk kötni. A másik előny, hogy pontosan fogjuk tudni, hol lehet a legnagyobb baki.

A másik legnehezebb pont az ének. Itt a mély tónusokat a 200-500 Hz közötti rész adja, tehát figyelni kell rá. Ha puffog kissé vagy sok a mély, próbálj 400-450Hz körül vágni kicist. Ha nincs mély, akkor itt emelj. A 900Hz-1kHz közötti részt érdemes lehet picit vágni. 10kHz-nél érdemes játszani az EQ-val, ez teszi csillogóvá a hangot. Ahány énekes, mikrofon előfok és felvétel, annyi féle variáció létezik, tehát mindig játszani kell vele, de nem árt tudni, hogy a legproblémásabb frekvenciák merre vannak. Az éneknél még inkább igaz, hogy ha zavaróan hat, érdemes kísérletezni a mikrofonnal és az énekessel. Lehet, hogy a mikrofont felülről lógatva jobb a hang? Lehet, hogy túl közel állt az énekes? Lehet, hogy más karakterisztika kéne? Ezeket mérlegeld először, az EQ-val már csak módjával illik belenyúlni.

A harmadik problémás csoport a szintik: a legtöbb közkedvelt szinti jól szól úgy, ahogy van. Így könnyebb is eladni. Fázishibásan, túlzottan szétszórt térben, csilingelő magasakkal! Aztán amikor a keveréshez eljutsz nem érted, hogy miért vágja tönkre a mixet. Mivel a legtöbb szinti igen széles spektrumot fog át, érdemes végig menni az összes sávon és megnézni a problémás frekiket. Ahol fontos hangszer van, ott jegyezd fel a legfontosabb frekiket és ezeket vágd ki a szinti-nél!

Ha a zenekészítés során adott kettő vagy több hangszer/sáv , melyekkel elégedettek vagyunk, együtt viszont nem szólnak jól (és nem disszonanciára gondolok), akkor érdemes lehet variálni azokat – pl. az egyik csak a refrénben, míg a másik csak a verse-ben szól. Mi van, ha mindkét sáv fontos? Ilyen lehet egy gitár és egy szinti, amiknek megvan a helye a dalban, szeretnénk, ha egy párhuzamosan szólnának, de valahogy elnyomják egymást, küzdenek a helyükért. Ha más megoldás nincs, jó technika, ha az EQ mid/side funkcióját használjuk. Az egyik sávnál a mid részből vágjunk a problémás frekvenciákból, ugyanezeket a side-nál emeljük. A másik csatornán az ellenkezőjét csináljuk – ezzel azt érjük el, hogy az egyik sáv “zűros” tartománya középről, a másik csak szélről fog szólni. Normális esetben ezt nehezen lehet felismerni a végleges anyagban, csak annyit hallunk, hogy elfér a két hangszer egymás mellett. Ennyi nekünk elég is.

Fontos, hogy ne EQ-zz olyan frekvenciákat, amik nincsenek ott! Miért akarnál basszust emelni a cineken?

Javaslatok

Mielőtt a keverésre áttérnénk, fontos tudni, hogy EQ-t használhatsz kreatívan, például effekteken. A legjobb példa erre a zengető. Ha egy ének sávra zengetőt raksz, érdemes a mély hangokat és a túl magas hangokat kiszűrni az effekt sávról még a reverb előtt, mert – pláne a mély hangok – az esetek többségében csak rosszabb hatást érnek el. Delay-en lehet automatizált szűrőt használni: pl. auto-filter. Sok más effektnél is használható az EQ, vegyétek elő a fantáziátokat!

Harmonikusok: Az EQ-zás során fontos tudni a harmonikusokról is. Ha ki akarsz vágni valamilyen zajt 50Hz környékén és a vágás után is hallasz valami zavaró hangot, érdemes vágni 100, 150 és 200Hz-nél is! Ha véletlenül emelni szeretnél egy kicsit egy tartományban, akkor előfordulhat, hogy az egyensúly máshol fog felborulni: 1kHz-nél történő emeléssel 2 és 3kHz-nél is emelsz, így az összes felharmonikus erősebb lesz.

Problémás hangokat úgy is könnyen megtalálhatsz, ha egy relatíve szűk kúppal emelsz drasztikusan (20db) és elkezded a kúpot húzni a spektrumban. Amikor megtaláltad a zavaró hangot, csináld az ellenkezőjét: egyszerűen állítsd át vágásra az emelést.