Bose QuietComfort® 20 teszt

Bose QuietComfort® 20 teszt

IMAG0732Szerintem már említettem, hogy imádom a fülhallgatókat (csakúgy, mint a fejhallgatókat). Kicsit komolyabbnak érzem a fülhallgatók jövőjét a pro piacon, mint a legtöbben teszik és sokakkal ellentétben hiszem, hogy komoly lehetőségek vannak benne. Ahogy a konszúmer termékek egyre jobbak és egyre többet is adnak el belőlük, úgy a mögöttes technológia is fejlődik és egyre elérhetőbbé válik. Sok esetben az innovatív megoldások, amiket pl. a NASA vagy a katonaság használ begyűrűzik a minenki számára elérhető piacokra is. Ezért is tartom fontosnak, hogy foglalkozzunk ezekkel a termékekkel is és a füles-fétisem mellett hiszem, hogy ez a producereknek is hasznos lesz majd egyszer.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy relatíve sok fülhallgató típust kipróbálhattam már, most pedig ismét egy konszúmer terméket tesztelhettem, ami a Bose háza tájáról érkezett. A QuietComfort széria a felsőkategória alját csiszolja. Létezik sport és iPhone kompatibilis verzió is, a tesztalany ára pedig 65.000,- ft körül mozog jelen pillanatban. Ezért kapunk egy nagyon jó minőségű és aktív zajszűrő technológiával ellátott fülest, meg persze a Bose érzést. Ezt a technológiát a Bose szabadalmaztatta és jelenleg pilóta és katonai használatra is elérhető, tudtommal csak speciális fejhallgatókba építve, fülhallgatóról nincs hír.

A füles az átlag metrózós példányokhoz képest egy hajszállal nagyobb, de semmiképp sem böszme vagy extrém. A színek tekintetében jól döntöttek, visszafogott és prémium hatást kölcsönöz neki. Az anyagminőségre és a kábelekre sem lehet panasz, az aktív zajszűrést végző elektronika, illetve az akkumlátor háza is kellemes tapintású műanyag, gumiszerű borítást kapott. Ez nem messze található a jack csatlakozótól, így a zsebben hordott telefon esetén az valószínűleg a nadrágból ki fog lógni, ha nem tuszkoljuk a telefon vagy zenelejátszó apparátus mellé. Ez valakit zavarhat, nekem személy szerint tetszik, szerintem még vagány is. A kábelek nem gubancolódnak, a gombok jó minőségűek és tartósak tűnnek. Egy töltés nagyjából 2 óra és ezzel a gyártó szerint 16 órányi lejátszást kapunk. Ez a teszt alapján valósnak tűnik. Persze aktív zajszűrés nélkül átlagos fülesként is használhatjuk tovább.

IMAG0735

Otthoni és városi környezetben is kipróbáltam zajszűréssel és nélküle is. A hangminőség az első, amire koncentráltam, de gondolom ez “szakmai ártalom”. Ha a zajszűrőt nem kapcsoltam be, tompa hangzásvilág fogadott, meglepően erőteljes mélyekkel, ami – tekintve, hogy nem 100%-ig agybadugós fülhallgatóról beszélünk – nagyon meglepő volt. Az összhatás ebben a módban nem valami fényes, inkább a 10-12 ezer forintos fülesek szintjét üti, leszámítva a mélyek részletezését persze. Ugyanakkor a selling point esetünkben az aktív zajszűrés, így a gyártó láthatóan (és hallgatóan) erra helyezte a hangsúlyt. Ahogy bekapcsoljuk, minden megváltozik és egy új világ tárul elénk. A magasak megélénkülnek, a mélyek megszelídülnek (talán túlzottan is) és a részletesség is javul.

A hangkép viszont így sem tökéletes, kissé nehéz ezt leírni. A tehnológia – maga a zajszűrés – egyszerű elven működik: a mikrofon figyeli a külső zajokat és megfordítja azok polaritását, ezzel kioltva az adott frekvenciákat. Persze nem csak ennyiről szól a QuietComfort®, hisz a Bose szabadalmaztatott megoldását használja. Tehát itt nem kimondottan a fizikai zajszűrés a cél. Ez viszont azt is jelenti, hogy a zenében megjelenő frekvenciák is sérülnek, tehát nem várhatjuk el, hogy tökéletes hangképet és részletezést kapjunk. Amikor először használtam Budapest forgalmas belvárosi utcáin, megdöbbenve tapasztaltam, hogy szinte semmilyen zajt nem hallok, néha félelmetes volt. Aztán a buszon és a metrón már kissé más volt a helyzet, mert bizonyos frekvenciákat nem szűr ennyire hatékonyan, így a közép-felső tartomány és nagyjából az 5000Hz körüli 1-2000 Hz környékén érces hangok jelennek meg, ami jó is és rossz is. Jó, mert a hangosbemondókat könnyen kivehetjük, ellenben sok hétköznapi zaj pont ebben a tartományban jelenik meg. A ventillátorok és klíma zaját, illetve a magas frekvenciákat szinte teljes mértékben kiszűrte, így repülőgépen utazva egész biztosan kellemes élményt nyújt. A beszűrődő zajokat is érdekes volt hallgatni zene nélkül. A hangok a “távolból szólnak”, mintha egy rádión keresztül hallanánk pár méterről arrébb. Egészen melepő élmény, ami mosolyt csal az arcunkra. Itt fontos megjegyeznem, hogy sokan a fizikai izolációt bírják rosszul, mert a saját levegővételük is zavarja őket, viszont az aktív zajszűrés mellett hallható távolinak tűnő, Sokol rádióra emlékeztetó hangok komoly pszichoakusztikus hatással bírnak (amit több mobil software kiaknázott már). Ez azt is jelentheti, hogy egyesek a megváltozott térérzet miatt rosszul lehetnek, szédülés és hányinger is előfordulhat., hisz a térérzékelésünkhöz nagyban hozzájárul a hallás is. Ezt zenehallgatás közben nem tudom elképzelni, de ha valaki nem tapasztalta még az aktív és passzív zajszűrés közti különbséget, annak mindenképp javasolt a vásárlás előtt egy teszt! A gyártó itt annyi pluszt ad, hogy egy gomb megnyomásával a mikrofonből érkező hangok egyenest a hallójáratunkba jutnak, tehát a füles kivétele nélkül kristálytisztán halljuk a környezetünket. (Szerk.: Ez már érdekesebb megoldás lehetne színpadi felhasználásnál is.)

 

IMAG0736

 

Összességében aktív módban a legszebb a hangzás és nem is lehet rá különösebb panasz, ha az elsődleges felhasználást nézzük. Sok zaj nem szűrődik ki, így merészebbek lehetünk a hangerővel is, nem fognak furcsán nézni ránk a körülöttünk lévők. Ráadásul erre valószínűleg szükség is lesz, mert az átlagnál halkabb a kicsike. A megszokotthoz képest nagyjából 20-30%-al több hajtás kellett neki.

Az ergonómiát tekintve érezhetően Bose termék, hisz elképszetően kényelmes és észrevehetetlen a fülünkbe helyezve. Ezt biztos, hogy órákon át vagy akár egész nap tudnám hallgatni. Három gumiharangot kapunk a csomaggal, így mindenki a saját füléhez illőt használhatja. Elsődlegesen kevésbé zajos környezetben mutatta meg valódi arcát, például az újabb BKV buszokon ülve. A városban a zajszűrés nagyon hatékony és nem kell a dobhártyánkig tolni a drivert, hogy ezt elérjük, ellenben a hangminőség itt észrevehetően csökken. Az aktív EQ-val nem voltak túl merészek a mérnökök, ami jó hír, hisz mindenféle stílust könnyedén elvisel flat EQ mellett is. Sajnos 60Hz alatt minimális ütést kapunk, így a lábdobok aktív módban puhák, mint az egérfing.

A személyre szabott fülesekhez és a foam megoldásokhoz képest gyengébb zenei élményt, megközelítőleg hasonló, de más jellegű izolációt, viszont az árhoz képest maximális komfortot és prémium minőséget kapunk, ami teljesen reális ár/érték arányt jelent. A Bose hozza itt is a megszokott színvonalat és a jelenleg elérhető aktív zajszűrős technológiából szerintem a legtöbbet hozta ki fülhallgató kiszerelésben.

Pozitívumok:

+ Kiváló építési minőség
+ Maximális komfort és kényelmes gumiharangok
+ Meglepően hatékony aktív zajszűrés még erősen zajos környezetben is

 
Negatívumok:

Zajos környezetben gyengébb hangminőség
A beszűrődő zajok a térérzetet rontják
Passzív zajszűréshez képest magasabb árfekvés

 
Összességében úgy érzem, hogy jó irányba halad ez a technológia is és öröm volt a tesztelés, hisz a kényelem legalább annyira fontos, mint a hangminőség, ami mindent összevetve kellemes volt. Hosszabb utakra, repülő-, vonatjáratokra, gyereksírás vagy macskanyávogás melletti zenehallgatásra kérdés nélkül ezt vinném magammal. Az, hogy ez a technológia mennyire állná meg a helyét felvételek közben kétesélyes. Érdekes lenne kipróbálni élő felvételnél, pl. egy énekessel, hogy mennyiben segítené az aktív zajszűrés az intonációk korrigálásában és a külső zajok csökkentésében. Van még mit a levesbe aprítani a gyártóknak, ez biztos.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0