Bevezetés

Bevezetés

Jelen sorozatunk megpróbálja felölelni a legfontosabbakat a zeneszerkesztés, komponálás utáni stádiumban. Ez a sorozat is elsődlegesen a kezdő producereket, zenészeket célozza meg, de még az is lehet, hogy néhány évnyi tapasztalattal is hallotok majd érdekességeket.

Így értinteni fogjuk a keverés/masztering témaköreit, illetve néhány apró tanáccsal is próbálunk segíteni. Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy a masztering egy külön szakma, így egy egész embert kíván. A profi maszteringhez olyan eszközparkkal kell rendelkezni, ami földi halandók számára megfizethetetlen. A tudásról és tapasztalatokról nem is beszélve – így, ha egyszer eljuttok oda, hogy kiadásra szántjátok magatokat, mindenképp keressetek meg egy masztering stúdiót vagy szakembert. Ettől függetlenül demo célokra, illetve pénz hiányában is rendkívül jó minőséget el tudtok érni némi gyakorlással és még megfizethető eszközökkel. Ehhez is próbálunk majd némi segítséggel szolgálni.

A keverés minden esetben fontos. Habár van olyan masztering stúdió, ahol minden sávot akár újra is vesznek számotokra – sőt, ami nem megfelelő, pl. soft szintivel felvett basszus, azt vasakkal tudják helyettesíteni – mindenképp érdemes kigyakorolni és legalább az alapokat elsajátítani – ráadásul ez tényleg szubjektív kérdéskör. Sok előadó maga kever és maszterel, de olyan is van, aki ezekkel egyáltalán nem foglalkozik. Ez persze pénz, hozzáállás és kedv kérdése is. Szeretném leszögezni, hogy sok megközelítés létezik, az itt elhangzottak a saját, ill. a musicdivision csapat véleményemét tükrözik. A most tárgyalt témáknál feltételezzük, hogy a dalod már kész van, így a kreatív folyamatokat nem fogom külön tárgyalni. Későbbi videókban természetesen lesz, ill. lehet róla szó – ezt jelezhetitek nekünk. Tehát a sávok mind készen állnak, de kérdéses, hogy ebből hogyan lehet jobb minőséget kicsikarni, ami tényleg jól is szól, akár mp3-ban.

A videókat Ableton alatt fogom bemutatni, de bármelyik szekvenszerben ugyanúgy át lehet ültetni a tudást. Figyeljetek oda, hogy az operációs rendszerből, a szekvenszerből, pluginekből mindig a legutolsó stabil verziót használjátok. Kezdésnek nyitok egy projektet, aminek a master csatornájára egy finoman beállított kompresszort és limiter teszek – a videók végére ki fog derülni, hogy miért. A következő videóban pedig a dobokról lesz szó.