Az otthoni stúdió kialakítása

Az otthoni stúdió kialakítása

Az egyik legkritikusabb pontja a számítógépes stúdióknak, hogy egy szinti legyen a billentyűzet közelében. Elméletileg készen kell legyél ahhoz, hogy a felvétel és a lejátszás gombokat egyidőben meg tudd nyomni a másik kezeddel történő játszással. Tehát az egyik kezed a billentyűn játszik, míg a másik dirigál a számítógépnek. Ezeken felül tökéletes sztereó hatást is kell, mégpedig úgy, hogy ha a számítógép képernyőjét bámulod, előtted legyen a színpad. Ez természetesen igaz a keverőpulttal való munkára is. Két pár monitor hangfal nagy segítség.

Szerintem a közeltéri monitor szett a legideálisabb a számítógép képernyőjét bámulva, míg a keverőpulthoz egy közepes hangfalszett dukál. A számod kialakításakor oda-vissza rohangálsz, de a végeredmény igen valószínű, hogy pontos lesz. A hanganyag számítógépen történő szerkesztése során érdemes közepesen halk hangerőn hallgatni a közeltéri monitorokat, ezzel is elkerülve a fül elfáradását. A szám keverése során a nagyobb ágyúkat is bevetheted, ezzel belőve a mélységet, szélességet, a teret, a basszus és magas hangokat és a többit. Még maszterelés során is javallott néha csökkenteni a hangerőt, mert így könnyen kihallhatóak a túlságosan érces magas hangok és a felesleges elnyomások. Ne felejtsük el, hogy a magas-sugárzók lehetőség szerint pont fülmagasságban legyenek, ez kritikus pont lehet. A hangfalak másként szólnak döntött állapotban (szögön kívül). Mindent erre építs. Bármit is teszel, kerüld el, hogy a hangfalak a sarokban csücsüljenek. Ha mindenképp a szoba sarkában kell dolgoznod, akkor is hagyj legalább 1,5 métert a hangfal és a sarok között, hogy elkerüld a nem kívánatos basszus hangokat.

A többszögletű (és a téglalap alakú) szobák sokkal jobbak, mint a négyzet alaprajzúak. Ha lehetséges, a nagyobb méretű sugárzókat a hosszabbik fallal párhuzamosan helyezzük el, hogy minél nagyobb utat kelljen a hangnak bejárnia, mielőtt visszatér. Ha háttal ülsz a falnak, a visszaverődő hangok megtréfálhatják a füleidet. Nekem többszögletű a szobám, és ugyan félig a sarokban dolgozom, de a visszaverődő hangok néha olyanok, mintha a hátam mögül dolby-ban szólnának. Ez igen idegesítő tud lenni, de ez nálam csak bizonyos fázis és frekvenciatartomány mellett jelentkezik, így nem aggódom emiatt. A lényeg, hogy ezt mindíg tartsd szem előtt és lehetőleg ne ülj háttal a falnak!

A stúdió kialakításának terve során gondolkozz el azon, hogy a különböző eszközökhoz milyen módon kell majd hozzáférned és minden lehetséges módot vegyél figyelembe. Ez leginkább azon eszközöknél fontos, melyeket előlről és hátulról is el kell érjél – ilyenek pl. a keverőpultok. A rack-ek esetében javaslom a 1,5 méter távolságot a faltól, hogy ha gáz van, egyszerűen lehessen azt orvosolni. Ha a kábelek és a csatlakozók a falhoz érnek, biztos vagyok benne, hogy nem fogsz örülni a dolognak.

Szerezz egy kényelmes, állítható forgó széket vagy fotelt, ami megfelelően tartja a hátad és elég kényelmes ahhoz, hogy akár egész nap ülhess benne. Soha nem árt, ha ez a szék forogni is tud. Ha megvan, nyújtsd ki a két kezed és forogj körbe 360 fokot. A kör, amit leírsz a kezeiddel azt a területet határolja be, ami a legfontosabb a stúdiód esetében. Ez a Te élettered az adott környezetben. Ha ebben a körben van BÁRMI, amit egyáltalán nem használsz a stúdiódban, tedd arrébb, dobd ki, add oda a szomszéd kutyájának, a lényeg: ne legyen ott! Ha ezzel megvagy, olyan változást fogsz tapasztalni, ami megdöbbentő lehet! Minden, ami rackbe szorul, ne előtted legyen közvetlen, de elérhető közelségben. Aminek előtted kell lennie: a master billentyűzet, groovebox(ok), szinti(k), samplerek.

Azok a fránya DJ cuccok. Hidd el, imádom a DJ cuccokat és a grooveboxokat. Tényleg. Amíg ezek igen jól mutatnak egy DJ pakkban, az otthoni stúdió esetében igencsak megkeserítheti az életet, mivel túl sok helyet foglalnak és nem pakolhatjuk rackbe (legtöbb esetben). Ha pl. minden szinti ott lenne az asztalon, előfordulhat, hogy helikoptert kéne bérelni, hogy körbejárd a stúdiót. Léteznek persze asztali kiszolgáló pultok, amik eszméletlen mennyiségű cuccot tudnak tárolni, de ezeknek az árát látva elgondolkozhatunk azon, hogy egyáltalán belekezdjünk-e. A megoldás mindenképp egy kiváltképp stúdiózásra kitalált asztal. Ez olyan, mint amit a szülők a gyereknek vesznek tanuláshoz. Található rajta egy (kihúzható) billentyűzettartó, felette tárolhatjuk a master szintit és a monitort, a pulton pedig a keverőt, samplert, stb. Alul általában rack hely is van, amiben tárolhatjuk a rack méretű eszközeinket (pl. mikrofon előfok, erősítő, midi elosztó, stb) az asztal két oldalába rejtve. Ha rack hely nincs, akkor ezt az asztal mellé egy külön rackbe pakoljuk. A két monitor hangfal is tökéletesen elhelyezhető fülmagasságban, szimmetrikusan és a legtöbb esetben még helyünk is marad. Ez azt jelenti, hogy a teljes stúdiót egy asztalon el tudtuk helyezni, mindent könnyen elérhetünk és még a mikrofonoknak, cd-knek is van hely. Ugyan ezek az asztalok többe kerülnek, mint a tanuláshoz használatosak, de hidd el: a minőség nagyon is számít!

Világítás: a fluoreszensz és erős lámpák csak arra jók, hogy zajt keltsenek a hanganyagodban. Alacsony áramfelvételű lámpákba fektess, ha bírod a lágyabb fényviszonyokat. A világítással próbálj meg egy atmoszférikus hatást elérni, hogy a stúdiód egy kreatív és a szemnek kellemes hellyé váljon. A nyugodt megvilágítás és a melegebb színek segítenek abban, hogy a szem ne fáradjon el olyan gyorsan, legfőképp ha sokat kell bámulni a képernyőt. Ha lehet, próbáld elkerülni a képernyő csillogását és a képernyő felületén a visszatükröződéseket, ezzel sok fejfájást megelőzhetsz. Szerezz be egy jó adagnyi adaptert és átalakítót!

Ha túl sok eszközzel dolgozol és már nem tudod követni a sok kábelt, akkor érdemes írni egy listát azokról az eszközökről, amiket használsz és azokról, amiket nem. Minden ki- és bemenetet kalkukálni kell és ha végeztél készíthetsz egy közösítő panelt, amibe az összes eszközödet csatlakoztatni tudod. Szerintem ez már csak akkor jöjjön szóba, ha már olyan sok eszközöd van, hogy a keverődön se férsz el. Az viszont biztos, hogy ha a szintid kimeneteit is kihasználod, sokkal jobb hangzást érsz el. Ha külön sávod van a lábdobra, akkor úgyszint óriásit javíthatsz a hangon. Normál méretű és átlagos felhasználásra szánt otthoni stúdió esetében ez nem létszükséglet, de mindenképp meg kell említenem.

Küzdj a zaj ellen! Stúdiód kialakításakor az adapterekre és hálózati elosztókra figyelj először. Olyan módon helyezd el azokat (pl. tápkábel), hogy az audió kábelek 90 fokos szöget írjanak le rájuk nézve. Soha ne fusson egy AC kábelével párhuzamosan audió kábel, bármennyire jó is legyen az! Az elktromos kábelek ZAJT adnak hozzá a hanghoz. Minél távolabb legyenek a hangot közvetítő kábelek a hálózattól és az ahhoz kapcsolódó kábelektől. Kábelkötegelőt használsz? Felejtsd el. Baromi rendezettnek fog tűnni minden, de ugyanennyire ront a hangon! A kábeleket megpróbálják úgy legyártani, hogy minél kevesebb zajt szedjen fel a környezetéből. A kötegelés ennek csak rosszat tesz. Ha csak pár kábelről van szó, akkor próbálkozhatunk vele.

Normális esetben, ha minden kapcsolót kikapcsolsz és a tiszta hangforrást átlagos hangerőn hallgatod, csendnek kell lennie. Most tekerj fel mindent a maximumra, minden potit 100%-ra és lassan kezd el az erősítőn növelni a hangerőt mindaddíg, amíg zajt vagy sistergést nem hallasz. Most próbálj szerencsét és különítsd el a hálózati kábeleket az audió kábelektől és hallgasd meg a változást. Ha mázlid van, akkor csökken a zajszint. Próbáld meg az egyes eszközöket leválasztani a hálózatról és teljesen kiválasztani a rendszerből. Ha egy eszköz izolálása után megszűnt a zaj vagy nagy mértékben csökkent, akkor az az eszköz nagyon zajos. Haladj így végig minden eszközön, így megtudod, hogy melyik eszköz mennyire zajos a rendszeredben; ez a későbbiekben óriási segítség lehet.

Hangszigetelés: légy kreatív és egyszerű. Csillapítsd a falakat! Ha jó a kedved, tapsolj nagyokat és hallgasd meg, hogy a környezet mennyire visszhangos. A stúdiódban nem akarsz rezonanciát. Ha van szőnyeg, ne csillapítsd a plafont. Ha az északi oldalon lévő falat csillapítottad, ne tedd ezt a délivel és ugyanez a helyzet a másik két égtájjal is. Nem kell túlzásba esni a zajcsillapítással. A lényeg a minőségen és nem a mennyiségen van. Attól még nem lesz jól hangszigetelt szobád, hogy tojáspapírgyárat imitálsz. Ha jó a szőnyeged, és jól elhelyezett bútorokkal rendelkezel plusz elhelyezel néhány hangcsapdát a falakon, jó uton jársz. Hangcsillapító anyagokból már nagyon jó minőségűeket lehet kapni. 2-4cm vastagságú csillapító anyagok nagyon jók 1 négyzetméteren, de könyörgöm: otthon ne használd Te se! 4cm a minimum. Tehát: néhány zajcsillapító panel a falra (lehet az saját készítésű is kőzetgyapotból és kárpitanyagból), jó szőnyeg és bútorok. Tanács: ha tele van a szobád könyvekkel, akkor nem kell zajcsillapításon gondolkozz, ugyanis a könyv az egyik legjobb hangelnyelő! Ha van könyvespolcod, akkor nem csak okosabbnak tűnsz, de a szobád is csendesebb.

Már vannak olyan számítógépes softwarek, melyekkel egész pontosan kimérheted a szobád akusztikus hibáit. Ha kocka vagy téglatest szobád van, a basszus csapdák, hangvetők és hangelnyelők elhelyezésében sokat segíthetnek. A basszus csapda ugyan házilag nehezen készíthető el, de igen hatásos. Ezeket mindíg a sarokban kell elhelyezni és általában háromszög alakúak, hogy pontosan illeszkedjenek. Miért pont a sarokba? Mert itt találkoznak a basszus hangok egy közös megbeszélésre, ami a mi szempontunkból nem kellemes, így a csapda, mint egy szivacs elnyeli őket. Ha kis stúdióban dolgozol, a basszus hangok igen nagy gondokat okozhatnak. Ha nincs pénzed csapdára, helyezz el valami jó hangelnyelő tulajdonsággal megáldott dolgot a sarkokban. A könyvespolc nagyon jó erre a célre, de próbálkozhatsz a ruhafogassal is, amin a teljes téli ruhakollekciód megtalálható 🙂

Tartsd a kábeleket ott, ahol szükséged lehet rájuk. A rack mögött is van hely!

Tarts mindent tisztán! Sokkal kellemesebb, ha a kosz már csak a múltté. Az elektromos eszközökre – amik jobban vonzzák a port – már lehet kapni olyan sprayket, amik nem engedik a port ott ragadni. A pamut törlőkendő mindíg jó szolgálatot tesz. A porcicáknak pedig ne adjunk tejport, írtsuk ki azokat!

Nem szerettem volna túlságosan részletekbe menőkig elmenni az otthoni stúdió kialakítását illetően, mert véleményem szerint ezt nem lehet keretekbe zárni. Legyen a Te kreativitásod az első érv a kialakításnál, de amit itt olvastál, az mindíg fontos! Az elrendezést illetően csak az itt leírtakra kell odafigyelni, minden más az elméd szüleménye. Ahány ház annyi szokás, hát ez igaz a stúdiókra is. Nézz képeket más stúdiókról és tervezd meg vagy épp alakítsd át a fentiek alapján a sajátodat, így biztos vagyok benne, hogy a kezdők legtöbb hibáját már nem fogod elkövetni és örömödet fogod lelni mindebben!

Még néhány jótanács: Szerezz be egy jó svájci bicskát, blankoló fogót, csavarhúzó készletet és sok zsebkendőt! Az ablaknál a vastag függönyök vagy a takaró sokat segít a kinti zaj szűrésében. A törölköző nem bánja, ha a számítógépházon csücsül segítve neked a zaj kiszűrésében (már megint). Mondd meg a szomszédnak, hogy maradjon csöndben a hajnali órákban, mert te itt zenét készítesz! Minden alkalommal, amikor CD-t írsz, írd rá, hogy mi van rajta. Fogd fel úgy, hogy ami nincs feljegyezve, az elveszett.