Megfoghatatlan, ehetetlen és láthatatlan. Akkor miért is szeretjük a zenét ennyire?

A zene egy univerzális nyelv amire a lélek és a szív is meglepően jól reagál. Legyen az rock, blues, rap vagy alternatív, mindig számíthatsz rá, ha az életedben minden más csődöt mond. Ilyenkor is képes a zene átlendíteni a nehéz pontokon. Ezért is szeretjük.

Azért szeretjük a zenét, mert szép. Nem úgy mint egy virág, egy arc vagy egy kép. Tudod, hogy szép, ezért se tudsz megválni tőle. Mindehol veled van, futás közben, bevásárláskor, munka közben. A zene jó társaság is – gondolj csak a hosszú utakra a kocsiban, amikor dobolsz a kormányon és csak a hangfalak dübörögnek. Gondolj arra, amikor a kedveseddel hallotok egy régi dalt és egy szót se szóltok, csak hallgatjátok – bezárva a pillanatba. A zene összeköt. Csoportokat alkot és részévé tesz egy közösségnek. Nem is olyan régen egy kedves barátomnak mutattam egy dalt és azonnal elmosolyodott. Miért?

A neurológusok azt mondják, hogy az agy a kezdetektől fogva képes a zenét feldolgozni, mintha egy chip lenne belénk építve. Több száz éve ugyanaz a chip, a genom nem változott. Egy új tanulmány azt is megmutatta, hogy az emlékek, a zene és az érzések egy specifikus területet aktiválnak az agyban. Az Alzheimer-kórosok elfelejtik a szokásaikat, a barátaikat, a családtagjaikat és végül a beszédet és a járást is, de egy dalt, amit szerettek elejétől a végéig felismernek! Oliver Sacks neurológus egyik kutatásában egy Clive nevű zenész volt az alany, aki stroke után nem ismerte fel a feleségét, ha elsétált mellette. Viszont a csókok és a járásának hangjaira azonnal felismerte. Miért? Hangulatot, élményeket és érzéseket ad, amit semmi mással nem tudunk asszociálni. Egyedi, mint egy sokadik érzék. A medial prefrontal cortex nevű agyi régió aktivitást mutat a zenére – nem is véletlen, hogy személyiségjegyeket és régi hangulatokat is azonosíthatunk a zene segítségével. Érdekes, ugye? Nincs olyan kultúra és embercsoport a Földön, ahol ne lenne jelen a zene valamilyen formában.

Emlékszel az első alkalomra, amikor zenét hallottál? Valószínű, hogy nem. Ennél még valószínűbb, hogy még azelőtt hallottad, hogy megszülettél – a zene, amit az édesanyád teste adott. Embrióként és a méhben szinte semmit nem láttál, éreztél vagy szagoltál. Az egyik legaktívabb érzék, a hallás viszont nagyon is működött. Hallottad a szívdobogást és a lélegzést is. Ha az anyukád izgatott volt, a szívritmus emelkedett, a levegővétel gyakorisága is változott és adott esetben az adrenalin szintje is megnőtt, amit te is éreztél, kedves olvasó.

A lassú zene megnyugtat. A liftekben is gyakran ezt halljuk, nem véletlenül. Gyorsabb zenéket hallunk a boltokban, hogy akítvabbá tegyenek bennünket és többet vásároljunk. A nagyon hangos és gyors zene energetizál. Az orvosok azt javasolják, hogy a síró csecsmőt az anya mellkasára fektessék. Miért? Mert a gyermek így ismerős, nyugtató és biztonságot sugalló hangokat hall, ami zene füleinek.

Akár csináljuk (leginkább mi), akár hallgatjuk vagy táncolunk a zenére, tudnunk kell, hogy ez egy velünk született adottság. Éljünk vele és minden pillanatát élvezzük!