A VST hangszerek
A modern zeneszerkesztés ha lassan is, de kezdi beváltani a hozzá fűzött reményeket. Eddig, ha jó minőségű muzsikát akartál gyártani, akkor súlyos milliókat kellett perkálnod a felszerelésért. Tulajdonképpen ma is ez a helyzet, de pár szerszámot felváltottak a szoftverek. Például nem kell feltétlenül zongorát venned, és bemikrofonoznod, ha rendelkezel a megfelelő VST hangszerrel. A különbség a kezelhetőségben, és a kedvezőbb körülményekben keresendő, nem is annyira az árban. Egy valamirevaló zenei szoftver ugyanolyan megfizethetetlen az átlagember számára, mint a hangszer. Távol álljon tőlem, hogy bárkit ilyesmire buzdítsak, de azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy azért aki kicsit körülnéz, az elég hamar hozzá tud jutni ezekhez a programokhoz… Emiatt is nyer egyre nagyobb teret az otthoni zeneszerkesztés. Nem teljesen legaláisan ugyan, de élvezhető minőségben készíthet az ember zenéket.
A VST (Virtual Studio Technology) megoldásokat a Steinberg cég hozta be a zene világába. Két főbb felhasználási területe a hangszerelés, és az effektezés. A VST(i) jelenti az instrumentumot, azaz a hangszert. Nagyon egyszerű a rendszer. Mint a szoftvereket általában, ezeket is telepíteni szükséges használat előtt. Általában legalább két részből áll a program: van egy tényleges magja, ami tartalmazza például a saját hangállományt, esetleg a külön is futtatható alkalmazást (mostanában divatos). Emellett van egy plugin rész. Szerintem fontos, hogy a pluginok egy helyen, rendezetten legyenek. Orbitális szívás, ha szerte-szét telepítgeted őket, majd a szekvenszerben próbálod meg egyesével beimportálni. A legtisztább az, ha valahol készítesz egy VSTplugin könyvtárat (egyébként a Cubase-nek van sajátja is, az tökéletesen megfelelhet) és mindent oda telepítesz. Ha így teszel, és a szekvenszerben megadod a plugin beállításoknál ( Devices / Plug-in Information ) a könyvtárat, akkor onnantól kezdve minden indításnál onnan tölti be a plugineket, gond egy szál sem lesz vele a továbbiakban!
A VST hangszer működtetése pofon egyszerű. Először is felvesszük a projectbe, aztán jól megvezéreljük egy MIDI sávval, vagy többel, ha éppen úgy kívánja szájunk íze. Azért kell a VST hangszereket külön betölteni, mert a plugin csak a helyzetüket tartalmazza, másrészt pedig egyik-másik ilyen szoftver hatalmas memóriaigénnyel rendelkezik (egy jó zongora elvihet akár fél gigát egyedül!). Ezért mindig csak azokat töltsük be a projectbe, amiket használunk is! A betöltés a Devices / VST Instruments menüpont alatt érhető el, és hangszerenként 2 kattintást igényel. Amit szeretnénk használni, felvesszük erre a listára. Ha ez megtörtént, rögtön előugrik a hangszer saját kezelőfelülete. Itt tudunk belepiszkálni a működésébe, hangszínt váltani rajta, stb.

Ha kiválasztottuk a megfelelő hangszereket, akkor már nincs is más hátra, mint hogy beállítsuk a vezérlést. Ha aktív VST hangszer van a listán, akkor a MIDI sávok Out paraméterlistáján is megjelennek. Ha itt kiválasztjuk valamelyiket, akkor onnantól kezdve ez a MIDI sáv a kiválasztott VST hangszert fogja megszólaltatni. Figyelem! Ha elnémítjuk a MIDI sávot, nem fog szólni a VST hangszer, sem lejátszáskor, sem pedig a végső mentésnél.

A VST hangszerek hangerőszabályzása vagy a saját ablakában, esetleg a MIXER-ben történik (Devices / Mixer). Itt általában külön csatornát kapnak, de figyeljünk oda, hogy ne az őt vezérlő MIDI sávot állítgassuk (ez ugyanis nem segít), hanem a VST hangszer csatonáját.
Ilyen egyszerűen működik a VST hangszerelés. Gyors, és kiváló minőség érhető el velük. A VST effektezéssel kapcsolatos tudnivalóiról a következő cikkből tájékozódhattok.
Kapcsolódó cikkek:
VSTi, DXi, RTAS, MAS, AU
Ismerjük meg a MIDI-t
A MIDI használata
MIDI kontroller és a CC
Sávok a szekvenszerben








